Niccoló Ammaniti: Magammal viszlek, Európa, 2009, felnőtt könyv
A Magammal viszlek című könyvet olyan ember ajánlotta nekem, akinek a
véleményére nagyon sokat adok. A kötetet Lovass Dóra
barátnőmtől kaptam tavaly a születésnapomra. Többször is olvasta, ezért úgy sejtette, nekem is
tetszeni fog. És milyen jól sejtette.
Bevallom
a kötet a megjelenése alapján nem lett a szívem csücske: a régimódi tipográfia, a védőborító
nélküli, csillogó fedél, a fiatalos hatásra törekvő graffiti-montázs nem az én ízlésem szerint való. Pedig a kiadó köteteit nagyon szeretem. Főként a Gerhes Gábor által
megálmodott darabokat, akinek könyvtervezői munkássága úgy átalakította az „európás”
könyvek külsejét, mintha nem is magyar, hanem nyugat-európai kötetek lennének.
A
belső tipográfia sem a legfrissebb trendek szerinti, de roppant kellemes a
szemnek. Leheletnyit talán túl nagy, ám inkább legyen ekkora, mint egyes hangyabetűs könyvek, melyektől az olvasó retinája görcsöt kap.
A
történet dramaturgiája briliáns, a filmszerű vágásokkal váltogatott jelenetek erős vizualitása a tudatunkba ég, a párbeszédek pedig sokáig a fülünkben zúgnak.
A főszereplő egy szerencsétlen kisfiú (a védtelen, gyenge gyerekhősök Ammanitinek szinte védjegyévé váltak). A tizenkét éves Pietro tökéletes céltáblája kortársai gonoszságának. Elkeseredett
küzdelme a kiszolgáltatottság ellen mások harcaival is szorosan összefügg, mely
által a fiú egy drámai láncreakció kellős közepén találja magát Mindeközben az olvasó
abban reménykedik, hogy valami csodával határos módon segíthet Pietrónak
megállítani azt.
Néhány
pillanatra hisszük, ha egy picit figyelmesebben és
empatikusabban olvassuk a szöveget, a szereplők megmenekülhetnek az elől, ami
rájuk vár. Aztán ez a néhány pillanat semmivé foszlik, és megmarad bennünk a
befogadás hagyományosan kiszolgáltatott attitűdje, mikor lelkünket tálcán
kínáljuk az írónak, hadd cincálja szét szavaival.
Mert a szerző szétcincál minket. A
beszélt nyelvhez közeli stílusban megírt, sokszor argotikus, kurta mondatokat pergető
könyv olyan intenzitással dolgozza meg érzelmileg az olvasót, amelyre csak
kevés irodalmi alkotás képes. Gondolom, közrejátszik ebben Matolcsi Balázs remek fordítása is.
Emlékszem
a könyvben egy autósztrádás-rendőrös részre (persze több ilyen felkavaró epizód is akadt),
amelyet olvasva legszívesebben felszálltam volna egy Olaszországba tartó
repülőre, és megkerestem volna Ammanitit, hisztérikusan számon kérve, hogy nem
teheti ezt sem a szereplőivel, sem velem! Most azonnal hagyja abba megfontolt és
precíz kínzásunkat! Rákiáltottam volna, tudja-e, hogy nem illik a hősöket
fegyverek és megfelelő harci tudás nélkül küldeni a háborúba?
Aztán
maradtam itthon, olvastam tovább, és inkább igyekeztem megérteni a megérthetetlent.
Azt,
hogy legnagyobb csatákat általában fegyver és tudás nélkül harcoljuk el. És a
legnagyobb csatákat rendre el is veszítjük. De attól, hogy legyőznek minket, még
nem biztos, hogy legyőzöttekké válunk.
Érdemes
Ammaniti más magyarul megjelent könyvét is elolvasni: az Én nem félek (2008, Európa) szívbe
markoló történetének dramaturgiája egyszerűbb, és a tragikus végkifejlet is sejthetőbb. A szerző Én és te, (2012,
Európa) című visszafogottabb kamararegényéből Bernardo Bertolucci készített filmet.
Ammaniti honlapja:
http://www.niccoloammaniti.it/eng/
Előzetes az Én nem félek című könyvből készült filmből:
http://www.youtube.com/watch?v=atLGsOg6lBY
Interjú Matolcsi Balázzsal, Ammaniti magyar fordítójával:
http://port.hu/article/30343
Az Európa Könyvkiadó honlapja:
http://www.europakiado.hu/index.php?l=h&s=1
A regényben szereplő Pietróhoz hasonlóan sok gyermeket bántalmaznak a kortársai, manapság sajnos leginkább a neten keresztül. Hasznos információk a cyberbullyingról:
http://www.kek-vonal.hu/index.php/hu/internetes-biztonsag/202-mi-az-a-cyberbullying