Az eddig utazós mesékként emlegetett történetek, melyek a hat kontinens különböző állatairól, növényeiről, népeiről szólnak, és amelyek éppúgy szólhatnak rólunk is, lassan a finisbe érnek.
Az NKA-alkotói ösztöndíj segítségével írt meséim közül már csak néhány hiányzik, és nemsokára összeáll egy igen sokszínű, számos kulturális érdekességeit felvonultató, alapvetően rövid meséket tartalmazó gyűjtemény.
Íme egy példa arra, milyen mesékkel készülök a könyvben:
A piaci macska és a jaguáristen
Élt
Quito piacán egy sárga macska. Szőre ritkás volt, mint a vízi disznónak, orra
csillogó szürke, mint a tapírnak, tekintete zavaros volt, mint a folyó vize, ha
a piranák előtörnek rejtekhelyükről, és felkavarják az iszapot.
Nyomorult
egy macska volt, annyi biztos.
A
kofák által elhajított halfejeken és rothadó mangókon tengődött, és mindenki
rosszul bánt vele.
Arról
álmodozott, hogy egyszer majd szép lesz és erős, és úgy fogják tisztelni, mint
a jaguáristent.
Egy
szép napon a sárga macska a mimózabokor árnyékában heverészett, amikor az apró,
sárga labdavirágok fekete pöttyökkel hintették tele a testét.
Meglátta
ezt a macska a szemközti kakaóbolt kirakatában, és nagy büszkeség támadt benne.
A
fekete pöttyeivel pont úgy festett, mint egy jaguár. A sárga macskának már csak
semmiség volt hozzáképzelni, hogy ő lett a jaguáristen.
Elindult
hát a dzsungelbe, hogy megmutassa az állatoknak és a növényeknek hirtelen
kapott erejét.
És
ahogy az erdőben lépdelt a növények között, csodák csodájára, a füvek
elhajlottak, az indák oldalra kunkorodtak, az állatok pedig tiszteletteljesen
félrehúzódtak előle.
A
sárga macska most már biztos volt benne, hogy tényleg egy isten hatalmát kapta
meg.
Nem
sejthette, hogy mögötte az igazi jaguáristen lépdelt rettenetes fekete
foltjaival, és szikrát hányó, fehér fogaival, és a dzsungel hódolata valójában neki
szólt.
De az
isten kedvelte a macskát, és hagyta, hogy egy ideig ő is jaguárnak érezhesse
magát. Sőt jaguáristennek.
