2012. február 17., péntek

Hogyan került bütykös hattyú a Madárasszony c. regénybe?



Pár hete Balázs éppen a Madártani Egyesületben járt, hogy leadja a tavalyi gyűrűzési jelentését, amikor találkozott Karcza Zsolttal, a Gyűrűzőszakosztály vezetőjével.

Zsolt másnap hattyúgyűrűzésre készült, ahová hívta a férjem is. Balázs igent mondott, sőt kitalálta, hogy magával viszi Emmát, úgyis ritkán hiányzik az óvodából, ennek be kell férnie.

A bütykös hattyú azért különleges madár, mert roppant hűséges. Nem keres magának minden tavasszal új társat. Egy hattyúpár az egész életét együtt éli le.

A gyűrűzésük nem olyan egyszerű. Az ételt ugyan könnyen elfogadják, viszont nagy testükben nagy erő lapul, ezért nehéz rájuk tenni a karkötő méretű, színes gyűrűt. A gyűrűzés tehát legalább kétemberes feladat, és még így is lehet, hogy a szárnyukkal jókora pofonokat adnak, a lábukkal pedig véresre karmolják a madarász kezét.

A képen látszik, ahogy Zsoltnak milyen erősen kell tartania a hattyút, amikor a gyűrűzéshez készül, Emma pedig kicsit ijedten figyeli ember és madár harcát.

A regényben a bütykös hattyú emberek számára is példaértékű hűsége erős szimbólumként fog megjelenni, és megemlítek egy hasonlóan küzdelmes hattyúgyűrűzési esetet is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése