Előkészületben: Folyékony tekintet

Mindig rá kell jönnöm, mennyire szerencsés ember vagyok. Még, ha érnek is szomorúságok, annyi örömet és derűt kapok az élettől, hogy könnyen el tudom őket felejteni.

Az egyik ilyen boldogság az, hogy végre lehet egy illusztrált felnőtt könyvem. Ha nem is olyan sok képpel, mint egy gyerekkönyv, de mégiscsak illusztrációkkal jelenik meg. És nem is akármilyenekkel.

Szulyovszky Sarolta munkásságát régóta követem és csodálom. Az itthon megjelent könyvei, illetve az olasz piacra készült munkái is mind lenyűgöztek. Tavaly volt szerencsém vele együtt dolgozni: az Egy marék buborék című gyerekkötetemhez készített lélegzetelállító képeket. Azóta arról álmodoztam, hátha lesz még közös könyvünk.


Szerencsére Sarolta igent mondott erre a felkérésre, és elvállalta a könyv illusztrálását. A Folyékony tekintet című, felnőtt verses kötethez új stílusú, különleges hangulatú képeket küldött: bámulatosan szép digitális kollázsokat. Ugye, milyen gyönyörűek? Ha kíváncsiak vagytok Sarolta többi képére is, látogassatok el  a honlapjára: http://saroltaszulyovszky.blogspot.hu/

Szárnyak és paták - Mesekönyv az Egy Csepp Figyelem Alapítvánnyal és a Kolibri Kiadóval

Újra írok erről az izgalmas projektről, amely igazán közel áll a szívemhez. A hallgatás nem azt jelentette, hogy Herbszt László, a könyv illusztrátora ne dolgozott volna eddig gőzerővel a tavasszal megjelenő mese csodálatos képein. Nézzétek csak meg, milyen gyönyörű lett a borító!

Annak, aki még nem hallott volna a könyvről, leírom a hátterét. Az Erős Antónia által alapított Egy Csepp Figyelem Alapítvány megtisztelő felkérésére írtam a nagy óvodás korosztálynak egy mesét, melynek az egyik szereplője Glu, egy cukorbeteg kisfiú. A könyv nem didaktikusan, inkább a szívre és a lélekre hatva próbálja eloszlatni a gyerekekben, szülőkben és a pedagógusokban élő tévhitet, félelmet a gyerekkori diabétesszel kapcsolatban, és előcsalogatni a megismerésből fakadó toleranciát.

Ilyen félelmek bárkiben lehetnek, bevallom bennem is voltak. Ősszel úgy alakult, hogy Emma az új csoportjában egy cukorbeteg kislánnyal is elkezdett barátkozni. Nagy örömmel, mégis aggodalommal  a szívemben vártam a délutánt, amikor a kislány átjött hozzánk játszani. De nem sokáig kellett izgulnom. Az a pici lány olyan komolyan és önállóan mérte meg a cukrát, illetve annyira természetesen és felnőttesen kezelte a betegségét, hogy belém is hamar bátorságot öntött.

Szóval egy ilyen mesére úgy érzem, mindenkinek szüksége lehet. Még nekem is, aki megírom.

Előkészületben: A szívmadár Rofusz Kinga képeivel

Réges-régi álmom teljesült azzal, hogy lehetett egy közös könyvem Szegedi Katalinnal és Szulyovszky Saroltával (akikkel remélhetőleg még lesz is.:)), de még egy álmom hátra volt, amely most úgy néz ki, mégis valósággá válhat.

Azóta rajongok Rofusz Kinga képeiért, amióta megjelent  az Irijám és Jonibe c. könyve Schein Gáborral. Később úgy hozta a sors, hogy két könyvük is lett Máté Angival, akinek meg a szövegeit szeretem annyira, de annyira. Ezért hát a Kapitány és a Narancshal és Az emlékfoltozók is nagy-nagy kedvencemmé váltak.

De A világ összes kincse és a Samu-sorozat is közel áll a szívemhez. Érzékeny, finom kidolgozású, egyszerre derűs és melankolikus képei alapján Kingát messziről meg lehet különböztetni a többi illusztrátortól. Sokat agyalós, sokat lelkizős, sokat "szívezős" nőnek képzelném, aki a művészetben nem ismer kompromisszumokat, ezért a kezei közül mindig egy gyönyörű könyvtárgy kerül ki.

És most hála a Vivandra Kiadónak napvilágot láthat egy közös könyvünk, egy szerelmes meséket tartalmazó gyűjtemény. A kifejezetten lírai stílusban megfogalmazott történetek sokféle arcát mutatják meg a szerelemnek, amely lehet hűséges, lehet féltékeny, lehet fájdalomtól eltorzult, és még sorolhatnám, hiszen annyiféleképpen tudunk szeretni, ahányan vagyunk. A kötet címe A szívmadár lesz, és várhatóan Könyvhétre fog megjelenni.

Rébecca Dautremer-Alessandro Baricco: Soie

 Az előző posztban említett csodakönyvről szeretnék írni, mely a Tishina kiadónál jelent meg tavaly ősszel, és a sorozatnak várhatóan lesz folytatása.

A könyv története körülbelül öt évvel ezelőtt kezdődött, amikor a kiadó alapítói, Jonathan Bay és Antonine Ullmann ezt kérdezték: "Mi lenne, ha megkérnénk Rébecca Dautremert, hogy készítsen képeket a Selyemhez?" Megkérték. A mesekönyveiről híres Rébecca 2011 októberétől 2012 júliusáig dolgozott ezen a  felnőtt könyvön. Finom, meglepő, lírai, karakteres és minden apró részletre kiterjedő rajzait nem pár hónap alatt készíti, ez a fajta "lassúság" minden könyvére jellemző. Lehet, hogy kevesebb könyve jelenik meg egy évben, mint más illusztrátornak, azok viszont igazi műalkotások.

"A keveset, de szépet"-elv remekül illett a kiadó profiljához, akik szintén azt vallják, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség számít. Ez a könyv nyomdászati megoldásain is jól látszik. A júliusban elkészült rajzok gondos feldolgozása után a könyvet szeptemberben nyomták ki  egy barcelonai nyomdában, ahol vélhetően a legjobban értettek az igen érzékeny Munken papírokhoz.

A könyvet ugyanis tervezője, Tai-Marc le Thanh (Rébecca férje, és sokszor szerzőtársa is) különleges papírokra álmodta meg. A belső 150 grammos Munken Pure, a külső Wibalin Naturel Pistacchio, míg a védőborító 140 grammos Splendorgel Avorióra lett nyomva, amely szinte hajtásnyomok nélkül lényegül át egy duplaoldalas plakáttá, ha kiterítjük.

És a tervező álmából úgy tűnik, gyönyörű valóság lett, mert a gondos szkennelés, betűválasztás, tipográfia, képkeretek és az álomszép papírok tökéletes együttest alkotnak. A könyv kapható "mezei" változatban is, mely már így is egy műremek, és megrendelhető artbook formában, sorszámozott, egyenként szignózott, díszdobozos alakban, mely a könyv kilencven rajzának összes vázlatát, és a hozzá kapcsolódó vizuális gondolatokat is egybegyűjti, és így betekintést enged abba, hogyan dolgozik ez a fantasztikus művésznő egy szöveggel.

Merthogy fantasztikus ez az illusztrátornő, akinek a Princesses oubliées ou inconnues - Nevenincs és sosemvolt hercegnők (az egyetlen magyarul elérhető könyve hála a Scolar kiadónak) hozta meg annak idején hazájában az elismertséget, és azóta is nagy sikerrel dolgozik nem csak művészi könyveken, de tankönyveken, filmeken, színházi darabokon és reklámfilmeken is.

Fotografikus kompozíciói, meseszerű környezetábrázolása, drámai fényei, a figurák groteszk testarányai, költői gesztusai, és a képek letűnt gyerekkort idéző, meleg színei és káprázatos részletességgel kidolgozott rajzai által olyan irigylésre méltóan izgalmas magánmitológiát teremtett Rébecca, mely csak igen keveseknek adatik meg. Remélem, ettől a különleges képességű illusztrátortól egyre több könyvet láthatunk majd itthon, mert a magyar felnőttek és gyerekek is megérdemlik, hogy a képeiben gyönyörködhessenek, majd tovább álmodhassák magukban azokat.

Egy újabb regény és az ő zenéje

A blog az ünnepek idején csendes volt, mert a családommal töltöttem minden időt, és szinte alig kerültem gép közelbe. Csak könyv közelbe. Fantasztikus francia nyelvű, képzőművészeti (mese)könyvek közelébe (ezek közül néhány megér egy-egy külön bejegyzést, többek között Alessandro Baricco Soie c. regénye Rébecca Dautremer elképesztően zseniális képeivel, ez ugyanis egy könyvészeti műalkotás), melyeket a Jézuska hozott nekem, hogy sóhajtozva irigykedjek, milyen szép könyvek születnek külföldön, aztán gyorsan elhatározzam, én is szeretnék ilyeneket, ezzel kergetve őrületbe a kiadóimat.

És persze sok-sok felnőtt regény társaságában is ünnepeltem, mert egy író, nem tud írni, ha nem olvas eleget.
Nekem a lírai, érzékeny szövegek a gyöngéim, az erősen vizuális, megrázó, érzelmileg felpofozó szövegek, melyek után úgy érzem, pszichés vérátömlesztést kaptam. Így könnyebben megy az alkotás.

A Madárasszony megírása után picit fellégeztem, de egy furcsa űr is keletkezett bennem. Mintha elvesztettem volna a munkahelyem, csak lebegtem a semmiben (pedig mennyi mindenen dolgoztam). Aztán rájöttem, mi hiányzik nekem. Egy újabb regény. Hogy minden reggel üdvözöljem az adott regényem szereplőit, megkérdezzem, mi történt velük tegnap este, kávézzunk egyet az iroda konyhájában, pletykáljunk a többi regényhősről, ebéd után letegyek egy meglepetés túró rudit az asztalukra (igenis esznek túró rudit a regényhősök, és hogy imádják!) aztán pedig, ha lejárt a munkaidő, azzal a felelőtlen, könnyed búcsúval köszönjek el tőlük, melyben benne van a holnapi viszontlátás bizonyossága.

Mivel a felnőtt korosztálynak mostanában csak néhány novellám született, viszont egy kamaszregény ötletem már lapult a fiókban egy ideje, nekiálltam ezt megírni. Vagyis újra van egy regénymunkahelyem, ahová bejárok dolgozni. És van egy zeném is, amely mindig bennem rezeg, ha írom a szöveget, vagy gondolkodom rajta.

Hogy miért pont ez választottam? Kiderül a következő bejegyzésből.

Könyvbemutató: november 30. 16 óra, Akvárium

Legelőször is sok szeretettel hívok mindenkit az Egy marék buborék című könyvem bemutatójára.

Mikor? november 30-án 16 órakor. 

Hol? Az Akváriumban, ingyenes belépéssel.

Kivel? Farkasházi Rékával és zenekarával, akik egy-két verset csodálatos dallá álmodtak, Szulyovszky Sarolta illusztrátorral, aki egyenesen Olaszországból érkezik ide, hogy meséljen a képekről, és dedikálhasson Nektek, Balázs Eszterrel, a Kolibri Kiadó főszerkesztőjével, aki beszélget  majd Sárival és velem a könyv létrejöttéről, melynek megszületésekor ő is sokat bábáskodott.

Gyertek, jó lesz! 

Addig is pár kép a könyvről, ami szerintem varázslatosan néz ki.

Megjött a nyomdából a könyv, és már kapható a boltokban! És bizony gyönyörű lett!

A buborékok, amelyeket a borítón lévő kislány fúj, kaptak egy kis formalakkot, hogy igazi buboréknak tűnjenek.

A belső oldalak 170 grammos, vastag papírra lettek nyomva, melyek szépen visszaadják a színeket, és gyönyörű tartást adnak az oldalaknak. Szulyovszky Sarolta képei egyszerűen fantasztikusak rajta.

Itt meg én kukucskálok ki nagyon boldogan könyv mögül, mert annyira örülök, hogy ilyen szép lett.

Egy marék buborék: a nyomdában jártunk

Így néz ki néhány ív a könyvből és a borító.

A színek nem biztos, hogy teljesen pontosak, hiszen itt a borítót és a belsőket egy képre fotóztuk, gépindításkor pedig külön lettek beállítva a színeik. De talán azért sejteni lehet, hogy milyen csodákat láttunk a nyomdában a könyvből.

Itt a rasztereket vizsgálják lupéval. Bár szerintem ezek a nyomdászok annyira profik, hogy már nagyítóra sem lenne szükségük.

Egy ív, még a versek nélkül. Egyszerűen fantasztikus látvány volt.

És a borító: egy összehasonlítási alappal, és a frissen nyomtatott verzióval.

A szakértő is megvizsgálja a borítót, én meg csak figyelem, hogy mit figyel.

Ezen a gépsoron jött ki a borító, és az előzék. Egy-egy kis oszlop egy-egy fémhengert és színt rejt. Mindegyiken átmegy a papír, hogy végül összeálljon a különféle színekből a kép.

A belső ívek egy picit nagyobb gépen futottak át.

És a végeredmény: a még vágatlan, de varázslatosan szép nyomdaívek. 

Már alig várom, hogy kézbe vehessem a könyvet, aminek a szépségére egyszerűen nem találok szavakat.