2015. augusztus 23., vasárnap

Előkészületben: Milu a görög Olimipián, A darvak tánca, Három

Látom, hogy az előző bejegyzés június 1-én készült, már olyan régen? A nyárra való tekintettel szépen eltűntem a webtérből, hogy egy kicsit több időt töltsek a családommal.


Persze az eltűnés nem volt teljes, hiszen, a facebookon posztoltam nyáron is. Az élet nem állt meg, gőzerővel dolgoztam újabb műveken, illetve egy régebbi átdolgozásán. A Kettő folytatását, a Hármat ugyanis egy kicsit még pofozgatnom, szerkesztgetnem kellett, hogy késznek mondhassam.


Hogy mit fog hozni az ősz? Szegedi Katalin már javában dolgozik A fűszerkatona folytatásán, vagyis inkább magyar párján, melybe hazai tájegységek növényeiről és állatairól írtam meséket. A kötet címe A darvak tánca lesz, és két vízjeles képet már meg tudok Nektek mutatni. Íme:


Ugye, milyen szépek?


De azoknak is tartogatok jó hírt, akik a Milu Egyiptomban folytatását várják, ősszel ennek is megjelenik a második része, Pásztohy Panka humoros, színes, igényes, egyedi, rendkívül szerethető képeivel, melyekért minden gyerek és szülő odáig van. A második részben Milu és Kamilla időutazó sárkányaik hátán egy ókori görög olimpiára látogatnak el.



2015. június 1., hétfő

Milu Egyiptomban-könyvheti dedikálás

Sok szeretettel várlak Titeket a Könyvhéten
június 6-án szombaton, amikor a legújabb, Milu Egyiptomban című könyvemet dedikálom

-11 órakor a Kódex Könyváruház standjánál
-13 órakor a Pagony standjánál, a Kisszínpaddal szemben


A kötet a Pagony Most én olvasok című olvasástanulást segítő sorozatában jelent meg, és az első olvasási szintnek felel meg. Mit jelent ez?

-oldalanként 2-5 mondat
-könnyen kiolvasható szavak 
-egyszerű történet
-nagy betűk


A főszereplő egy Milu nevű kisfiú és egy Kamilla nevű kislány, akik sárkányháton utaznak el különböző korokba, majd keverednek izgalmas kalandokba. A sorozatban várható még: Milu az Olimpián, Milu a lovagoknál, Milu az indiánoknál.

2015. május 13., szerda

Milu Egyiptomban: könyvbemutató

Még időben szeretném jelezni az időpontot, hogy tudjatok rá készülni, és esetleg beszerezni a jegyeket, nehogy lemaradjatok/kint maradjatok, mert nagyon sokan szoktak lenni.:)


Az olvasni tanulóknak szánt sorozatom első kötete, a Milu Egyiptomban bemutatója május 30-án lesz 16 órakor a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Gyertek, gyertek, jó lesz, Pásztohy Pankával is találkozhattok, aki a könyv csodálatos és rémaranyos (a sárkányai egyszerűen imádnivalóak) képeit rajzolta.


Ez pedig  borító. Ugye, milyen helyes ez a sárkány?

2015. április 20., hétfő

Finy Petra a Könyvfesztiválon

Először is megjelent a az Iskolások kézikönyve fiúknak, egy hete már a boltokban is elérhető.
Nagyon helyes lett, kék gerinccel, és kék matricával az elején, hogy fiúknak. A főszereplő kisfiú nyuszi helyett egy menő dinót kapott, amit imádok.


Még azt is meg akartam írni Nektek, hogy mikor leszek kint a Könyfesztiválon:

április 24.:
- 11 órától foglalkozást tartok Pásztohy Pankával az Iskolások kézikönyve fiúknak c. könyvem kapcsán a Millenáris Gyerekbirodalmában
-11.30-tól dedikálom a könyvet a Millenáris D14-es, Pagony standjánál (a szokásos színes filceimmel érkezem, csak ezúttal több fiús színnel:))

április 26.:
-12-től dedikálok más Tilos az Á-s szerzőkkel egyetemben a Millenáris D14-es, Pagony standjánál (Kettő, Iskolások kézikönyve lányoknak és fiúknak, de bármilyen könyvemet hozhatjátok, örülök, ha találkozunk)

Pásztohy Panka és Finy Petra

2015. február 23., hétfő

Milyen könyvekkel készülök 2015 első felére?

Nemsokára itt a Könyvfesztitvál, aztán a Könyvhét, és ezen a fórumon nem írtam meg Nektek, milyen újdonságok várhatóak tőlem 2015 elején. Íme a lista:

1. Az Iskolások kézikönyvének lesz egy fiús változata, melyet már Könyvfesztiválra, vagyis április második felében kézbe vehettek.


A kép Pásztohy Panka szerzői facebook-oldaláról van, ha van kedvetek, lájkoljátok: 
https://www.facebook.com/PankaPasztohyIllustration



2. Készül a Kettő folytatása, a Három. Olyannyira, hogy a napokban adom le a szerkesztőmnek. Ez annyit tesz, hogy még rengeteg munka lesz vele, de Könyvhétre, vagyis június elejére megjelenik.


3. Elkezdtem írni egy kezdő olvasóknak szóló, olvasást segítő sorozatot. Egy Milu nevű kisfiúról szól, aki különféle korokba jut el. A széria első két része Könyvhétre készül el Pásztohy Panka képeivel.




2015. február 2., hétfő

Megjelent a Zöld Cirkusz és a Virágtolvaj

Szuperidőhiányos, udvariatlan bloggerként picit átköltöztem a facebookos írói oldalamra, és ott posztolgatok (sajnos ott sem sikerül olyan rendszerességgel, ahogyan szeretném. Egyrészt a lányaim és az edzéseik, versenyeik miatt, másrészt a saját könyveim írása miatt. Az az író, akinek regényeket is van ideje írni, író-olvasó találkozókra is eljár, és rendszeresen posztolgat, plusz még jó szülő is, szerintem hazudik.:)). Szóval nem tűntem el, csak máshol vagyok.




De azért muszáj itt megosztanom Veletek a jó hírt, hogy megjelent a cirkuszos nyomozó könyv, gyönyörű lett, szép kis formalakkot kapott a borító, üde zöldben és vidám pirosban pompázik, és olyan tenyérbe lapulós, kedves méretű kötetre sikeredett.








A Petfői Irodalmi Múzeumban tartott december 13-ai bemutatón egy rém kedves és humoros bűvész, Varázs Tamás és két nagyon ügyes artista szórakoztatta a gyerekeket (és ahogy elnéztem a felnőttek is jókat vidultak). A szuper szervezésért hála a Pagonynak!








És hogy a könyv kinek ajánlható? Mindenkinek, aki 8 és 10 év közötti, vagy annak érzi magát (velem ez gyarkan előfordul), kedveli a cirkuszt, a bohócokat, légtornászokat, erőművészeket, artistákat, állatidomárokat, kígyónőket, állatokat, növényeket, kalandokat és izgalmakat, és szeret a főhösökkel együtt rájönni egy retjély megoldására.




2014. október 9., csütörtök

JÖN! JÖN! JÖN! - Egy cirkuszos nyomozós könyv

Emlékszem, hogy leszóltam magamban azokat a blogolókat, akik hónapokra eltűntek, és nem adtak jelt magukról. Hanyagságnak, udvariatlanságnak éreztem részükről. Erre én is ezt teszem, tessék. De remélem, elnézitek nekem, ha elmesélem, milyen könyvekkel készülök Nektek.



A finisben van a  8 évesnél idősebb korosztálynak szóló kölyökkrimim. A ZÖLD CIRKUSZ ÉS AZ ÁRNYÉKMESTER címmel jelenik meg a PAGONY kiadásában. A finisben mit is jelent pontosan? A könyv december 13-án jelenik meg a Téli Pagonyfeszten. Rubik Anna addig is lelkesen dolgozik a képeken, én már láttam borítótervet is. Ha elkészül a végleges, megmutatom Nektek.



És persze dolgozom a HÁROM című regényen, a Másvilágok-trilóga második részén. Remélem, jó hír, hogy ez a rész picit hosszabb lesz, mint a KETTŐ (nem hatszázoldalas, de azért nem fogy majd el olyan hamar, mint az előző, ígérem).

Addig is legyen szép őszötök, és élvezzétek ezt a sok napsütést, amit ajándékba kaptunk így októberre:)