Előkészületben: Folyékony tekintet

Mindig rá kell jönnöm, mennyire szerencsés ember vagyok. Még, ha érnek is szomorúságok, annyi örömet és derűt kapok az élettől, hogy könnyen el tudom őket felejteni.

Az egyik ilyen boldogság az, hogy végre lehet egy illusztrált felnőtt könyvem. Ha nem is olyan sok képpel, mint egy gyerekkönyv, de mégiscsak illusztrációkkal jelenik meg. És nem is akármilyenekkel.

Szulyovszky Sarolta munkásságát régóta követem és csodálom. Az itthon megjelent könyvei, illetve az olasz piacra készült munkái is mind lenyűgöztek. Tavaly volt szerencsém vele együtt dolgozni: az Egy marék buborék című gyerekkötetemhez készített lélegzetelállító képeket. Azóta arról álmodoztam, hátha lesz még közös könyvünk.


Szerencsére Sarolta igent mondott erre a felkérésre, és elvállalta a könyv illusztrálását. A Folyékony tekintet című, felnőtt verses kötethez új stílusú, különleges hangulatú képeket küldött: bámulatosan szép digitális kollázsokat. Ugye, milyen gyönyörűek? Ha kíváncsiak vagytok Sarolta többi képére is, látogassatok el  a honlapjára: http://saroltaszulyovszky.blogspot.hu/

Szárnyak és paták - Mesekönyv az Egy Csepp Figyelem Alapítvánnyal és a Kolibri Kiadóval

Újra írok erről az izgalmas projektről, amely igazán közel áll a szívemhez. A hallgatás nem azt jelentette, hogy Herbszt László, a könyv illusztrátora ne dolgozott volna eddig gőzerővel a tavasszal megjelenő mese csodálatos képein. Nézzétek csak meg, milyen gyönyörű lett a borító!

Annak, aki még nem hallott volna a könyvről, leírom a hátterét. Az Erős Antónia által alapított Egy Csepp Figyelem Alapítvány megtisztelő felkérésére írtam a nagy óvodás korosztálynak egy mesét, melynek az egyik szereplője Glu, egy cukorbeteg kisfiú. A könyv nem didaktikusan, inkább a szívre és a lélekre hatva próbálja eloszlatni a gyerekekben, szülőkben és a pedagógusokban élő tévhitet, félelmet a gyerekkori diabétesszel kapcsolatban, és előcsalogatni a megismerésből fakadó toleranciát.

Ilyen félelmek bárkiben lehetnek, bevallom bennem is voltak. Ősszel úgy alakult, hogy Emma az új csoportjában egy cukorbeteg kislánnyal is elkezdett barátkozni. Nagy örömmel, mégis aggodalommal  a szívemben vártam a délutánt, amikor a kislány átjött hozzánk játszani. De nem sokáig kellett izgulnom. Az a pici lány olyan komolyan és önállóan mérte meg a cukrát, illetve annyira természetesen és felnőttesen kezelte a betegségét, hogy belém is hamar bátorságot öntött.

Szóval egy ilyen mesére úgy érzem, mindenkinek szüksége lehet. Még nekem is, aki megírom.