Előkészületben: A szívmadár Rofusz Kinga képeivel

Réges-régi álmom teljesült azzal, hogy lehetett egy közös könyvem Szegedi Katalinnal és Szulyovszky Saroltával (akikkel remélhetőleg még lesz is.:)), de még egy álmom hátra volt, amely most úgy néz ki, mégis valósággá válhat.

Azóta rajongok Rofusz Kinga képeiért, amióta megjelent  az Irijám és Jonibe c. könyve Schein Gáborral. Később úgy hozta a sors, hogy két könyvük is lett Máté Angival, akinek meg a szövegeit szeretem annyira, de annyira. Ezért hát a Kapitány és a Narancshal és Az emlékfoltozók is nagy-nagy kedvencemmé váltak.

De A világ összes kincse és a Samu-sorozat is közel áll a szívemhez. Érzékeny, finom kidolgozású, egyszerre derűs és melankolikus képei alapján Kingát messziről meg lehet különböztetni a többi illusztrátortól. Sokat agyalós, sokat lelkizős, sokat "szívezős" nőnek képzelném, aki a művészetben nem ismer kompromisszumokat, ezért a kezei közül mindig egy gyönyörű könyvtárgy kerül ki.

És most hála a Vivandra Kiadónak napvilágot láthat egy közös könyvünk, egy szerelmes meséket tartalmazó gyűjtemény. A kifejezetten lírai stílusban megfogalmazott történetek sokféle arcát mutatják meg a szerelemnek, amely lehet hűséges, lehet féltékeny, lehet fájdalomtól eltorzult, és még sorolhatnám, hiszen annyiféleképpen tudunk szeretni, ahányan vagyunk. A kötet címe A szívmadár lesz, és várhatóan Könyvhétre fog megjelenni.

Rébecca Dautremer-Alessandro Baricco: Soie

 Az előző posztban említett csodakönyvről szeretnék írni, mely a Tishina kiadónál jelent meg tavaly ősszel, és a sorozatnak várhatóan lesz folytatása.

A könyv története körülbelül öt évvel ezelőtt kezdődött, amikor a kiadó alapítói, Jonathan Bay és Antonine Ullmann ezt kérdezték: "Mi lenne, ha megkérnénk Rébecca Dautremert, hogy készítsen képeket a Selyemhez?" Megkérték. A mesekönyveiről híres Rébecca 2011 októberétől 2012 júliusáig dolgozott ezen a  felnőtt könyvön. Finom, meglepő, lírai, karakteres és minden apró részletre kiterjedő rajzait nem pár hónap alatt készíti, ez a fajta "lassúság" minden könyvére jellemző. Lehet, hogy kevesebb könyve jelenik meg egy évben, mint más illusztrátornak, azok viszont igazi műalkotások.

"A keveset, de szépet"-elv remekül illett a kiadó profiljához, akik szintén azt vallják, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség számít. Ez a könyv nyomdászati megoldásain is jól látszik. A júliusban elkészült rajzok gondos feldolgozása után a könyvet szeptemberben nyomták ki  egy barcelonai nyomdában, ahol vélhetően a legjobban értettek az igen érzékeny Munken papírokhoz.

A könyvet ugyanis tervezője, Tai-Marc le Thanh (Rébecca férje, és sokszor szerzőtársa is) különleges papírokra álmodta meg. A belső 150 grammos Munken Pure, a külső Wibalin Naturel Pistacchio, míg a védőborító 140 grammos Splendorgel Avorióra lett nyomva, amely szinte hajtásnyomok nélkül lényegül át egy duplaoldalas plakáttá, ha kiterítjük.

És a tervező álmából úgy tűnik, gyönyörű valóság lett, mert a gondos szkennelés, betűválasztás, tipográfia, képkeretek és az álomszép papírok tökéletes együttest alkotnak. A könyv kapható "mezei" változatban is, mely már így is egy műremek, és megrendelhető artbook formában, sorszámozott, egyenként szignózott, díszdobozos alakban, mely a könyv kilencven rajzának összes vázlatát, és a hozzá kapcsolódó vizuális gondolatokat is egybegyűjti, és így betekintést enged abba, hogyan dolgozik ez a fantasztikus művésznő egy szöveggel.

Merthogy fantasztikus ez az illusztrátornő, akinek a Princesses oubliées ou inconnues - Nevenincs és sosemvolt hercegnők (az egyetlen magyarul elérhető könyve hála a Scolar kiadónak) hozta meg annak idején hazájában az elismertséget, és azóta is nagy sikerrel dolgozik nem csak művészi könyveken, de tankönyveken, filmeken, színházi darabokon és reklámfilmeken is.

Fotografikus kompozíciói, meseszerű környezetábrázolása, drámai fényei, a figurák groteszk testarányai, költői gesztusai, és a képek letűnt gyerekkort idéző, meleg színei és káprázatos részletességgel kidolgozott rajzai által olyan irigylésre méltóan izgalmas magánmitológiát teremtett Rébecca, mely csak igen keveseknek adatik meg. Remélem, ettől a különleges képességű illusztrátortól egyre több könyvet láthatunk majd itthon, mert a magyar felnőttek és gyerekek is megérdemlik, hogy a képeiben gyönyörködhessenek, majd tovább álmodhassák magukban azokat.

Egy újabb regény és az ő zenéje

A blog az ünnepek idején csendes volt, mert a családommal töltöttem minden időt, és szinte alig kerültem gép közelbe. Csak könyv közelbe. Fantasztikus francia nyelvű, képzőművészeti (mese)könyvek közelébe (ezek közül néhány megér egy-egy külön bejegyzést, többek között Alessandro Baricco Soie c. regénye Rébecca Dautremer elképesztően zseniális képeivel, ez ugyanis egy könyvészeti műalkotás), melyeket a Jézuska hozott nekem, hogy sóhajtozva irigykedjek, milyen szép könyvek születnek külföldön, aztán gyorsan elhatározzam, én is szeretnék ilyeneket, ezzel kergetve őrületbe a kiadóimat.

És persze sok-sok felnőtt regény társaságában is ünnepeltem, mert egy író, nem tud írni, ha nem olvas eleget.
Nekem a lírai, érzékeny szövegek a gyöngéim, az erősen vizuális, megrázó, érzelmileg felpofozó szövegek, melyek után úgy érzem, pszichés vérátömlesztést kaptam. Így könnyebben megy az alkotás.

A Madárasszony megírása után picit fellégeztem, de egy furcsa űr is keletkezett bennem. Mintha elvesztettem volna a munkahelyem, csak lebegtem a semmiben (pedig mennyi mindenen dolgoztam). Aztán rájöttem, mi hiányzik nekem. Egy újabb regény. Hogy minden reggel üdvözöljem az adott regényem szereplőit, megkérdezzem, mi történt velük tegnap este, kávézzunk egyet az iroda konyhájában, pletykáljunk a többi regényhősről, ebéd után letegyek egy meglepetés túró rudit az asztalukra (igenis esznek túró rudit a regényhősök, és hogy imádják!) aztán pedig, ha lejárt a munkaidő, azzal a felelőtlen, könnyed búcsúval köszönjek el tőlük, melyben benne van a holnapi viszontlátás bizonyossága.

Mivel a felnőtt korosztálynak mostanában csak néhány novellám született, viszont egy kamaszregény ötletem már lapult a fiókban egy ideje, nekiálltam ezt megírni. Vagyis újra van egy regénymunkahelyem, ahová bejárok dolgozni. És van egy zeném is, amely mindig bennem rezeg, ha írom a szöveget, vagy gondolkodom rajta.

Hogy miért pont ez választottam? Kiderül a következő bejegyzésből.