A Vivandra kiadó most jól meglepett, illetve nem is. Eddig is tudtam, hogy eredeti, ízlésformáló könyveket adnak ki, melyek feledhetetlen verbális és vizuális kalandra hívnak, de azért most nagyot néztem, illetve olvastam, mert ez a könyv pár nap alatt fogyott, és alig bírtam aludni miatta.
Rémisztő az alaphelyzet: a regény hősei ugyanis hallják egymás gondolatait, amit képpé is válik előttük, és ez kimondottan leterheli a tudatukat, illetve igencsak kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek miatta. Mintha meztelen pszichével mászkálnának a világban. Őrjítő.
De egy szép napon Todd, a könyv főszereplője találkozik a tökéletes csenddel, a szokatlan zajnélkülséggel, és utánajár, hogy mi lehet az. A stancolt borító is látványos, amely úgy néz ki, mintha egy kés átjárta volna könyvet, és milyen szépen illeszkedik a tartalomhoz is. A szövegbe folyatott, képvers-szerű, tipográfiai halmok, melyek a zaj áramlását hivatottak kifejezni, szintén zseniálisak. A szöveg pedig külön csemege volt számomra.
Lackfi János is nagy mestere annak, hogy sajátos megszólási stílusokkal, és egyéni nyelvi réteggekkel árnyalja a karakter személyiségét, amely így sokkal jobban hallhatóvá válik, szinte szó szerint megszólal. Patrick Ness is ezt az írói eszközt használja figuraépítéskor, és mennyire jól. A nyelvi rontások és a gyereknyelvi torzulások naiv világát idéző tévesztések, remekül mutatják be azt a világot, ahol Todd és a szebb élet reményében az új bolygóra érkező telepesek élnek, és ami szebb élet helyett egy idő után csúfabb, és jóval primitívebb életté aljasul. Izgalmas, elgondolkodtató, megrázó könyv, mely “zajos” sikerre számíthat. Mióta elolvastam, azon kaptam magam, hogy azt figyelem, milyen lehet a másik ember zaja, és vajon épp mire gondolhat. Néha sikerül is.
Lehet, hogy engem is megfertőzött zajvírus a könyv olvasása közben? Mindenkinek ajánlom, olvassa el gyorsan, hogy augusztus 31-én, már folytathassa is a második résszel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése