2012. május 23., szerda

Nyomdában a Madárasszony

Tegnap került nyomdába a Madárasszony c. felnőtt könyvem, amely egy anya, és az ő életén keresztül egy család történetét meséli el. A budapesti, külföldi helyszíneken kívül van számos vidéki is, többek között egy pécsi.

Az anya egyik régi barátnője ugyanis bábos, aki vendégszínészként lejár a Bóbita Bábszínházba.
Év elején ebben a csodálatos épületben tarthattam foglalkozást, és annyira megragadott, hogy bele kellett írnom a könyvbe.






A másik kép is pécsi, de az az új könyvtárban készült, ami szintén nagy hatással volt rám, főleg szivárványszínű a majolikahangár, amelyben egy hangulatos lépcső vezet fel a felső szintre.




2012. május 17., csütörtök

Előkészületben: Egy marék buborék

Két szabad verses felnőtt kötet után egy formaversekből álló könyvvel készülök a gyerek olvasóknak. A játékos, néhol ábrándos versek gyűjteménye az Egy marék buborék címet kapja, és 2012 őszén fog megjelenni a Kolibri Kiadónál.


A kötetet Szulyovszky Sára fogja illusztrálni, amivel szintén régi álmom válik valóra, mert amióta megjelent a Máté Angi Volt egyszer egy című könyve az ő képeivel, azóta vágyom egy közös könyvre vele. Érzékeny, álomszerű, erős szimbólumokkal dolgozó festményei lélegzetelállítóak.

2012. május 15., kedd

Szárnyak és Paták sajtótájékoztató

Igen megtisztelő feladatot kaptam, ugyanis az Erős Antónia által létrehozott Egy Csepp Figyelem Alapítványnak írhatok mesekönyvet, melyben egy cukorbeteg kisfiú is szerepel.







A könyv projektje a mai napon debütált egy sajtótájékoztatón, ahol megismerkedtem Lászlófy Ábellel és apukájával.

Ábel cukorbeteg, amely nagy körültekintést és fokozott figyelmet követel az élet minden területén. A kisfiú mégis versenyszerűen vitorlásozik. Apukája pedig az összes versenyen ott van a saját hajójával, hogy ha kell, a segítségére siessen. Ábel csodálatraméltó elszántsága, és apukájának ez az odaadó figyelme ezt a dalt juttatta az eszembe.

http://www.youtube.com/watch?v=7aYxMuLb3h8

Ábel egyébként részben a mesekönyv cukorbeteg szereplőjének is ihletője, akinek apró vitorláshajóját mindenképpen beleírom a történetbe.

A könyv a Kolibri kiadói hátterével fog megjelenni.



2012. április 23., hétfő

Seprűsrác a Könyvfesztiválon




Seprűsrác életre kelt Rufusz Rafael által, olyannyira, hogy már könyv formában is kapható, és egy kis játékos program keretén belül a Könyvfesztiválon a gyerekekhez is ellátogatott. Sajnos Rufusz Rafael emlékezete nem mindig kitűnő, és néha keveri a varázsigéket, ezért Seprűsrác helyett először véletlenül Lámpalányt, és Bögreurat varázsolta oda a Millenáris Fogadójába szombaton. De a varázsló fiúnak harmadszorra ezt a laza, rasztahajú fiút is csak sikerült a gyerekek elé bűbájolni.

Előkészületben: Madárasszony

Teljes gőzzel készül az Ünnepi Könyvhétre tervezett felnőtt regényem, a Madárasszony. A borítót Herbszt László tervezte. A szöveg már szerkesztőnél és lektoroknál is járt.

A könyv végén szerepel egy különleges németországi helyszín, Norderoog, egy olyan sziget, mely nagyon sok madár fészkelőhelye, és csak a madarászoknak köszönheti, hogy az ár-apály hatására nem tűnt el teljesen, és oldódott fel a tengerben. A madarász férjem húsz évvel ezelőtt már járt itt, hogy segítsen a sziget bővítésében, remélem, egyszer majd én is eljutok vele ide.

Íme a könyv borítója, és alatta a link egy a Norderoogról szóló filmhez, ami bemutatja, hogy a fiatal madarászok hogyan segítenek megmenteni ezt a különleges szigetet.


http://www.youtube.com/watch?v=rZNQgt-xpss

2012. április 5., csütörtök

Nyomdában: Seprűsrác meséi

Amikor író-olvasó találkozókon azt szoktam kérdezgetni, hogy mit lehet rosszalkodni egy néhány szelet kenyérrel és egy csupor mézzel, azonnal zúgják a gyerekek megoldást: "Meg kell kenni a kenyereket mézzel, és aztán feldobni őket a plafonra!"

A gusztustalankodáshoz kötődő Kőfiús mesét is szokták szeretni, amiben a kőfiú palapalacsintákat ken meg bazaltlevkárral, és a végén azokat hajítja fel a plafonra.

A kőfiú rosszalkodásának következménye Gyöngyösi Adrienn fantasztikus hangulatú képén látható. Egy baleset, amelynek majdnem nagyon rossz vége lesz a kődédimamára nézve. Szerencsére csak majdnem, mert az életre kelt Seprűsrác csak vidám történeteket szokott mesélni.



2012. március 24., szombat

Készülőben: Seprűsrác meséi

Fantasztikus élmény volt testközelből látni, hogyan alakulnak a Seprűsrác meséinek a képei, hiszen Gyöngyösi Adrienn mellett írok mostanában. Március óta ugyanis közös műteremben műalkotunk.

A képek elkészültek, és már Pintér Józsefnél vannak, hogy a betűk és sorok is elnyerjék végleges formájukat. Aztán pedig irány a nyomda, hogy a Könyvfesztiválra tervezett bemutatóra a könyvet kézbe lehessen venni.

Emma lányom két kedvenc képét teszem most fel ide. Ez a mese egy olyan birodalomról szól, ahol a szavakat fegyverként használják az ott élő emberek (akárcsak a mi világunkban). Egy ilyen szópárbajban, az egyik szóvitéz majdnem elpusztítja egyetlen mondataival az egyik vándort, de aztán minden jóra fordul. Annyira, hogy még egy szerelmi szál is lesz a történetben.

Adri most is nagyon kitett magáért: a képek szívhez szólóak, líraiak, és nagyon-nagyon humorosak (ez a betűkard egyenesen zseniális ötlet). És fantasztikus színekben pompáznak: szinte mindegyik képen felbukkan a mályva, a rózsaszín, a lila egy-egy éteri árnyalata, vagy a sárga néhány mustáros vagy derűs okkerváltozata, melyektől ez embernek azonnal jó kedve lesz.